Választható versek - 2021

Kattints (vagy nyomj space gombot) a vers címére annak megjelenítéséhez.

A Cél

A Cél magában sose Felelet,
Csak híd az Idő partjai felett.

Egy pillanatban semmivé lapul,
Máskor felhőkből fölénk tornyosul.

Azt, hogy elérni milyen célt lehet,
Mindig az eszköz határozza meg.

A profán Cél nem ad erőt soha,
Lehet szülő - de mindig mostoha.

Ha van, akár irreális lehet;
Ha nincs - magunkhoz lettünk hűtlenek.

Vele is lehetek boldogtalan,
De nélküle - minden haszontalan.

Egyik Cél olykor másikon tapod,
A Cél nem végzet, csupán állapot.

Ha képes szétszakadni szakaszokra,
Csak profán sóvárgások bodzabokra.

Ha meg tud alkudni önfeladásra,
Kenyéradó gazdája sírját ássa.

A Cél magában sose Felelet,
Csak híd az Idő partjai felett.

A Dal hullámain

Monumentális vén folyam
Idők hátán: a Dal;
Előtte hallgatag Jövő,
Mint köd takarta fal.

Hullámain a Szerelem
Ezüst hajója száll,
A Dal az egyetlen folyam,
Ahol nem jár halál.

Sivatagok mellett a Dal
Néhol csak pocsolya,
De posvánnyá, állóvízzé
Nem változik soha.

Másutt meg szépen hömpölyög,
Mint nagyságos Erő;
Ha termékeny partokra visz
A jótékony Idő.

A Dal hullámai között
Siklik a Létezés,
Talán nem más az Élet, mint
Szelíd hullámverés.

A szép, szelíd hullámverés
Meghitt, jó dallama,
Szól örökléttel, csendesen,
A Lét? A Dal maga.

Honnan jöhettünk és mikor?
Nem tudja senki se,
Csak ami bennünk lakozik:
A Lélek és Zene.

Hogy merre tartunk, és miért?
Az ész? Csak vak radar;
Nem tudja semmi hatalom,
Csak egyedül a Dal.

Az egykori Árpád-vonal

A hajdani Árpád-vonal
Darabjai magányosan
Hevernek a sziklák között,
Bércek alatt,
Dombok fölött;
A bunkerek elhagyatva,
Idő fogától nyaggatva,
Szürke beton,
Lassan málló,
Némelyik ma:
Buszmegálló.

Második világháború
Nemzedéke kihalóban...
Vége a tűzvésznek régen,
Se bombázó nincs az égen,
Se földön páncélos attak,
S az egykori borzalomnak
Kísértetei maradtak
A mi generációnkra.

A hajdani Árpád-vonal
Nem volt összefüggő, nagy fal,
Csupán bunkerek, támpontok,
Nyitott tüzelőállások
Laza konglomerátuma.
Nem törtek át rajta
Soha...

Folyamzáró akadályok
Hevernek már szerteszéjjel,
Harckocsi-akasztó gúlák
Fehérlenek holdas éjjel...
Betontömbök darabjait
Tisza hullámai mossák...
A hajdani Árpád-vonal
Széthullott,
Akár
Az ország.

Ezeréves Magyarország
Határai egy részének
Utolsó védővonala...
Béke omló poraira...

A hajdani Árpád-vonal...
Csonka, meghasonlott ország
Makacs védelmi vonala...
Grecsko marsall ostromolta.
Gárda-lövészhadosztályok
Dühödt rohamát felfogta.

Grecsko marsall a könyvében
Szemérmesen bevallotta,
Hogy bizony megállította
Seregét az Árpád-vonal.
A roppant orosz túlerő
Egy hónapig ott vesztegelt,
Vért és verítéket lehelt....

A hajdani Árpád-vonal
Maradéka több országban,
Isten háta mögött hever...
Nem tört át rajta
A fegyver.

Két világháború között
Európa felöltözött
Védelmi vonal-páncélba..
Ilyen vonal,
Olyan vonal...
Kezdődhetett a viadal...

Tank-ezredek dübörögtek,
Repülőmotorok bőgtek,
S a büszke erődvonalak
Betonszilánkokra törtek...

Eben Emael,
Maginot,
Metaxas,
Meg a többiek...
Hosszú ideig épültek,
És hamar semmivé lettek
A rettenetes harcokban,
De a Siegfried se járt jobban...

A hajdani Árpád-vonal
Maradt az egyetlen olyan
Rendszer, amin nem törtek át...

Román köpönyegfordítás,
Maga nemében nem első,
Talán nem is az utolsó,
Bocsátotta be az oroszt
Kárpát-medence síkjára,
Az Árpád-vonal hátába...

A hajdani Árpád-vonal
Szerteszórt maradványai
Szomorú szimbólumai
A magyar történelemnek...
Utódállamok konyháján
Mítosz-puliszkát kevernek,
Ellopnak, amit csak mernek...

De hiába a lopkodás,
Abból nem lesz
Identitás...

A hajdani Árpád-vonal
A teljes Kárpát-medencét
Védhette...
Egy részét - soha...
Most mindenkit arra tanít,
Szükség van
Ránk,
Magyarokra...

Szükség van ránk, magyarokra...
Mindenféle szláv, nagymorva,
Meg dák fantazmagória
Nélkülünk egymást kioltja,
Idegen pénzbe költözik,
És az összes beledöglik...

A hajdani Árpád-vonal
Emlékeztessen mindenkit,
Hogy ami összetartozik
Részeiben meg nem állhat...

Talán egy új formáció,
Tisztes konföderáció
Hozhat baráti látomást,
Új távlatot,
Feltámadást...

Ezeréves Magyarország
Határai egy részének
Utolsó védővonala...
Béke omló poraira...

A költő Isten bohóca

A költő isten bohóca,
Szíve felőli keze;
“Tán azt hiszed, jól csináltad
A világot,
Domine?”

Isten udvari bolondja,
Míg az élet elsuhant,
Énekelt és verset mondott,
Szállt a szó, zengett a lant.

Hogyha Isten bosszankodott,
Fájdalmasan, komoran,
“Ne törődj a kudarcokkal,
Hallgasd a verset, Uram!”

A költő Isten bohóca,
A teremtés fűszere;
“Nem minden ám a hatalom,
S a gazdaság,
Domine!”

Költészet a világ lelke,
Szívdobbanás, szent ütem,
Nincs teremtés, ha költészet
Nem lesz benne, Istenem.

Az Élet értelme pedig
Lánggal ég a lelkeken;
Kis emberek roppant kincse:
A hatalmas Szerelem.

A költő Isten bohóca,
Segédkező, friss szeme,
A Költészet nem árulja
El az Embert sohase.

Noha egyes poézisek
Öltönyködnek, s úgy lehet,
Csócsálgatnak mindenféle
Nyelveket, meg feneket;

Ám az igazi költészet
Mindig a maga ura,
Bankjegyekkel, öltönyökkel
Nem lép sose alkura.

A költő Isten bohóca,
Az Úr kezében ragyog;
S mondá az Úr;
“Én is csupán
Egy vén bölcs bolond vagyok!”

A MÁSIK MAGYARORSZÁG (Vers-kantáta)

Én nem ismerem a sztárok nevét.

Nem igazodom ki
Jellegtelen
Arcéleken,
Nem tudom melyik
Egyen-sovány,
Smink-halovány,
Diétázó gebe
Mikor megy oda-ide;
Hogy éppen szakácskönyvet dedikál,
Vagy a Blöff-szigeten csótányt zabál.
Már nem tudom,
Ki kicsoda,
A tévé elé nem ülök oda.

Én most is szeretek, hiszek, remélek;
Ahol élek:
Egy másik Magyarhon,
Ahol tűzpiros még az alkony,
Ahol a tárgynak tapintása van,
Ahol az ember munkába rohan.

Úgy gondolom,
Ez egy másik Magyarhon;
S én ITT lakom.


Én nem tudom, hogy melyik kicsoda

Hogy melyik a Boci,
És melyik a Buci,
Kinek sztriptiztáncos anyuci,
Ki volt pornószínész,
Ki az, aki megvész,
Ha elvész
A százhuszonkettedik rész;
Hogy a Mega-Micsodát,
Meg a Micsoda-Csodát
A nézők izgulni
Győzik-e,
S hogy csalja-e a nejét
Győzike.


Én most is szeretek, hiszek, remélek;
Ahol élek:
Egy másik Magyarhon,
Ahol az ember reggel talpon,
Ahol valódiak az illatok,
Ahol az arcokon mosoly ragyog.

Ahol a fagy vág,
Egy másik Magyarország:
A valóság.


Én nem hiszem, hogy szkeptikus vagyok.

De mégsem hiszem,
Amit mondanak,
Nyögnek
Vagy vonaglanak,
Amit bókolnak,
Amit szónokolnak;
Ha kenve-fenve
Kamerák előtt,
Hódoló bájvigyor között
Ajándékot csomagolnak;
Ha Demokrácia-Grácia kisasszony
Plutokrácia úrral enyeleg,
Arról, hogy ki meleg,
S egyetértenek a felek:
Hogy fellendülés közeleg,
S hogy nagyon istenes
Havonta egy hajléktalannak
Egy tál leves.
És nem hiszem,
Hogy az a ráció,
Hogy a délceg globalizáció
Közönséges vad haramia,
Mint a zsiványok kiglancolt fia;
Szűk a bele,
Nagy a szele,
S aki dolgozik,
Koldulnia kellene.
És azt sem hiszem,
Hogy jövőt formáz
Az émelyítően
Rózsaszín cukormáz,
S nem ráz
A gáz
Ára.
Butaság vására:
Műszélben hajladoz
A műselyem-pipacs;
S vigyorog a ripacs.


Ahol élek:
Egy másik Magyarhon,
Ahol a szónak még súlya van
Ahol az érzés nem haszontalan.
Ahol az első csók bátortalan.

Ahol a számlák
Az ember húsát rágják,
Egy másik Magyarország:
A valóság.


Én azt hiszem, mégis magyar vagyok.

Nagy Európa Unió,
A színes rongy-golyó,
Hazug álmok óceánja,
Dollár-hordák tatár kánja,
Se nem szánja, se nem bánja,
Húsunk és vérünk kívánja.
Ki tizet
Fizet,
Egyet vihet,
Ha egyet sem,
Többet fizet.
Aki szegény: mindent fizet!
Nem küldöm ki,
Akármennyit ígérnek,
Nem küldöm ki a gyermekem
Cselédnek,
Csak fásultan hallgatom,
Nem tagadom,
Nem cáfolom,
Amit a köz feje zagyvál,
Média csócsál,
Reklám hadovál:
Hogy egy másik nyelv
Ami „szerelem” szót nem ismer –
Mennyivel kifejezőbb
A magyarnál.


Ahol élek:
Egy másik Magyarország,
Ahol csikorognak a rosták,
Ahol a fagy hideg,
A friss tea meleg,
Ahol valóban élnek emberek;
S ahol a remény még élni akar,
Ahol az étel íze is magyar,
A csók is magyar, s ettől emberi,
Ahol a pár a párját ismeri,
Ahol minden nap az ÉLET egy napja,
S a csókot senki sem azért adja,
S a csókot senki sem azért kapja,
Mert ott a kamera.

Ahol élek,
Ott a lényeg;
Legyen temetés vagy lagzi,
Ez Magyarország:
Az igazi.

A múlt idő nagy korhadó kereszt

A múlt idő nagy, korhadó kereszt,
Kivágták már, gyökeret nem ereszt;
Arcát rágja sok konjunktúra-állat,
Árkot váj benne magának
A Bánat.

Látszatra a Múlt tenger,
Végtelen,
De kiszárad, ha vén öblébe
Nem folyik Jelen;
És nem szakad esőként
A Jövő.

A Múlt önmagában hajléktalan,
Belénk épít házat,
Barlangot ás,
De egyre gyakoribb
A kilakoltatás.

A múlt idő nagy, korhadó kereszt,
Új ágat-bogat többé nem növeszt,
Ami belőle látszik,
Ősi ok;
A többi meg?
Titok.

A nagy háború emlékezete

Száz éve…
Füstölgött a levegő,
A Belle Epoque az Adrián üdült,
Koldusok ültek paloták előtt,
És megreszkettette a levegőt
Az éber rémálmok hada…

Száz éve…
Valaha…

Apostoli uralkodónk,
Szegény,
Pofaszakállas, ősz,
Öreg legény;
Mindent meggondolt,
Megfontolgatott;
De maga után csak
Halált hagyott.

Száz éve történt…
A tömeg hevült;
S a vén kontinens tűzbe,
Vérbe,
Pusztulásba;
Gépi tömeggyilkosságba,
Szennybe
Elmerült.

Száz esztendeje;
A kultúrember szervezetten ölt -
És pokollá változott
A Föld.

Ágy lett a sár,
Meg kenyér a fakéreg;
Veszteséglisták mocsarán keresztül
Vonultak szürkén,
Véresen
A népek.

A klasszikus modernség szép világa
Leszállt
A lövészárok iszapjába.

Európa hadi beteg,
A hosszú mély árok-sebek mellett
Srapnel-zápor pereg,
És groteszk holdbéli rengeteg
Mentén
Tetemek,
Valódi
Holttest-tengerek.

Már száz év elhaladt,
De lábunk alatt
Valahol még mindig megmaradt,
Még mindig kísért
Az iszonyat.

A modern racionalitás ennyit ért?
Milliók haltak
Semmiért.

Az ember vesztett,
Nyert a gyilkolás,
A világ azóta
Más.

Eltemetettek,
Temetetlenek,
Egyenruhás mártír kisemberek,
Haláluk által újul a világ;
Rosszabb lehet.

Az Idő mezején
Letört Életek tarlói hevernek;
Sír millió meg nem született gyermek,
S a meg nem élt szerelmek
Szürkén kísértenek.

Fejfák, emlékek elkorhadtak mára,
A jelen kába,
Sötét múltba,
Jövő éjszakába
Bámulni gyáva,
Legszívesebben mit se hallana.

Száz éve…
Valaha…

A végén vigyorog a romokon
A gyarmatszeletelő
Trianon.

Ma is erőszak lebeg
A világ felett,
Mint reklám-rettenet.

Buta suhanc – kis mészáros,
Virtuális halálgyáros;
S boldogan vigyorog,
Ha a képernyőn kihal
Az ellenséges város…

Hiába minden vers, dal, szép mese,
A világ nem különb
Ma se.

A magas célok ma se magasabbak,
S az aljasok még ma is
Aljasodnak.

A pénzt szolgáló művészet: cinizmus,
De a valódi líra:
Optimizmus.

A költői Lét: véges Végtelen;
A Cél mindig
A Teljesség legyen.

Megpihenni csak akkor lehet,
Ha Múzsák közt
Végleg elhallgatnak
A fegyverek.

Száz éve…
Valaha…

Az emberlét pótolhatatlan,
Örök, szép csoda;
Nem mehetünk lövészárokba
Többé soha.

Száz éve…
Valaha…

Vérfürdőt teremtett a hamis béke;
Isten könnyétől fakul
Az emléke.

A néhai Hunyadi János

Csak sejtjük…
Talán kunnak született;
És nemzetünk felett
Vállával tartotta fel
A vérengző és sunyi
Végzetet.

A gonosz túlerőt sose
Számolta, vagy mérte,
Minden délben megkondulnak a harangok
Érte.

Amikor az elit harácsoló,
Vagy céda,
S világ rablójának a magyar
Könnyű préda;
Kell az ilyen
Példa.

Nem volt démon,
Tündér,
Táltos,
Néhai Hunyadi János.

Nem szülte isteni erő,
Ember volt, és sebezhető.

Nem volt vele más mágia,
Mint szívós, kitartó
Munka.

Nincs győzhetetlen fegyverzet
Csodát csak bátorság tehet.

Ott élősködő túlerő,
Itt meg?
Ami szerethető….

Megmenekült falu,
Város;
Köszönjük, Hunyadi János!

Véres, harcos évtizedek
Vágtattak a haza felett;
Fiú, lány nem lett rabszolga,
Szajha, vagy janicsár sorba
A martalóc nem hurcolta;
Semmilyen statisztika ki nem mutatja,
Hány magyar élet lehetett hosszabb
Miatta.

A határon holló szálldos,
Ott vigyáz
Hunyadi János.

Mezid bég csőcselék hada
Feje nélkül szaladt haza.

Beglerbég túlerőt hozott,
Fenekedett,
Fogadkozott,
Utána gyorsan elfutott.

Nándorfehérvár mezeje
Török holttestekkel tele,
A szultán ijedten szalad,
Magyarország
Szabad marad.

A magyart győzni tanította,
S a végzetet megfutamította
A néhai Hunyadi János.

Ez a győzelem,
Ez a hit
Tartott hetven esztendeig.

Néhai Hunyadi János
Nem öregedett meg, csupán
Királyt hagyott maga után.

De késő utódainak
Nagy lett a Hunyadi sisak;
Elvész falu,
Elvész város,
Ha minden csak gazdaságos;
Tudta ezt
Hunyadi János.

Bevehetetlen erősség
A személyes felelősség;
Nélküle az aktuális
Török martalócok máris
A házunkra csóvát vetnek,
És minket rabszíjra fűznek.

Hol maradsz, Hunyadi János?
Merre cselleng a Szellemed?
Közöttünk lenne a helyed….

Felelősség a Hazáért,
Szépért, Jóért,
Kis Családért,
Múltért,
Jövőért,
Mindenért -
Fontosabb, mint szablya, vagy vért.

A felelősség most – magányos…
Áldjon meg az Isten,
Néhai Hunyadi János.

A néhai magyar huszár

Ruháját és rohamát
Csodálta a fél világ...
Hogyha megjelent egy század,
Tábornokok,
Kisasszonyok
Azt dörmögték,
Sikoltozták:
"Hej, micsoda katonák!"

Elpirul a kósza nyár,
Megremeg három határ,
Sok festőt megihletett, ha
Rohamra ment
A huszár.

A világ csodája lett,
De senkit sem érdekelt,
Hogy miből lett...
Hogy honnan érkezett...

Hogy miféle tragédiák szülötte
A huszár...

Megszűnt a Múlt,
Eltűnt a fenn,
S a lenn,
S karddal a kézben kényszerült
Védeni magát
A Jelen...

Szétesett akkor
A magyar világ;
Hej, micsoda katonák!

Vérben fürdött a határ,
Gyilkolt török,
Meg tatár,
Alig akadt az országban
Pár igazi vár..
Akkor született
A huszár...

Vér, könny, halál a világ...
Hej, micsoda katonák!

Mohács utáni nemzedék;
A Haza - már csak maradék,
Holt apa nem felel,
Élni -
Harcolni
Kell...

Lehet félni,
De a gyilkos portyázót,
Az emberrablót
Utol kell érni.

A török nem vár...
Erre született
A huszár...

Más frontokon
Csodálták
Gyorsaságát,
Erejét..
Modern tatár,
Kelet vad harcosa...
De nem értették meg
Soha...

A huszár a magyar Jövőt védte.
Véresen,
Ezerszeresen
Szenvedett meg érte.

A hitványa menekült,
A java lóra ült,
És szablyát vett kezébe.

Száguldozott
"Roppant sereg előtt"
Védett
Országot,
Jövőt,
És sohasem tisztelte
A túlerőt.

A nagy csatákat a török uralta,
De a huszár
Kis háborúba csalta;
És ott hiába
"Oszmán hadi hold"
Minden vereséget
Tízszer megtorolt.

Szpáhi, janicsár
Gyűlölte gyalázta,
A huszár a túlerőt
Ezerszer megalázta.
"Sose láttunk még kutyát, dühösebbet!"
És itt a török húzta
A rövidebbet...

Szultán,
Pasa
Hiába átkozta,
A huszár kitartott,
Amíg
Fordult a kocka...

Sokkal később
A huszár
Hegyen-völgyön harcolva
Tört haza,
Mert hívta
A Haza...

Nélkülük nem volna Magyarország,
Rég elfeledte volna
A közönyös világ...

Hej, micsoda katonák!

Jövőnk lépcsején állva
Jó szívvel kell emlékeznünk
A néhai
Magyar
Huszárra.

A néhai Puma osztály (majd ezred)

Százegyedik vadászrepülő osztály...
A gépeiken vörös pumafej,
Maroknyi magyar vadászrepülő,
Ellenük mindig,
Mindig
Túlerő...

A Messerschmittek oldalán
Vörös puma feszül.
A magyar légteret
Ők védik
Egyedül.

Légiveszély!
Légiveszély!
Légoltalom, vigyázz!
Fentről érkezik a halál, a gyász...
Bácska-Baja!
Közeledik az amerikai
Repülő armada.

Ezernyi repülő dübörög,
Az ég is dörög,
Négymotoros bombázók százai;
Flying Fortressek,
Liberatorok,
Ezernyi acél propeller forog,
Az oldalukon aktképek sora,
Rajzolt lányok
Halálos
Abszurd
Vigyora.

A gépek gyomrában
Ezernyi bomba,
Magyar városokat
Döntenek
Romba,
Ők a profit-mennyország katonái
Fölénk dübörögnek
Poklot csinálni...

Jajgat láttukra a magyar határ,
Pusztítóbbak,
Mint régen
A tatár...

A Messerschmittek oldalán
Vörös puma feszül.
A magyar légteret
Ők védik
Egyedül.

A bombázókat vadászok kísérik,
Mint halált a legyek,
Egész ezredek.
Kéttörzsű, fényes Lighting-seregek,
Meg csíkos orrú Mustang-ménesek
Fél országrésznyi hosszú oszlopa...

Repülőzaj - mint véres hörghurut,
Aki teheti,
Óvóhelyre fut,
Fentről a dübörgő halál kaszál,
Vele harcba száll
A százegyedik vadászrepülő osztály...

A Messerschmittek oldalán
Vörös puma feszül.
A magyar légteret
Ők védik
Egyedül.

A gépeiken vérvörös puma,
Nem hajlandók semmilyen alkura..
Élet, vagy
Halál...
A Puma
Bármilyen túlerővel
Harcba száll...

Jött a mindig lidérces túlerő...
Volt, hogy csak két gép volt bevethető,
Máskor meg nyolc-tíz villogott az égen
A több száz tagú flotta ellenében...

A Messerschmittek oldalán
Vörös puma feszül.
A magyar légteret
Ők védik
Egyedül.

Vérvörös Puma
Negyvennégy forró viharú nyarán,
Amikor minden veszni készülődik,
Nem gondolkodik a politikán...
Még azon sem,
Túléli-e talán...

Magyar pilóták,
Ifjú hadnagyok,
Vezérük Heppes Aladár,
A Vén Puma,
Nem hajlanak semmilyen alkura,
Hogy szálljanak-e fel,
A Hazát
Védeni
Kell.

A Messerschmittek oldalán
Vörös puma feszül.
A magyar légteret
Ők védik
Egyedül.

Vörös Pumák?
Kik ők?
Nem tudták
Az amerikai katonák,
Az hitték, német gárdarepülők...

Volt lovagias amerikai,
Meg gazember - mint minden háborúban...
Akadt gyáva himpellér,
Nem is egy,
Aki rettegett a lelőtt magyartól,
És gépágyújával lőtte szitává
Az ejtőernyővel ereszkedőt...
Például
Bognár József
Hadnagyot...

Rettegtek,
Hogyha életben marad,
Majd újra támad,
És újabb cifra Mustanggal
Elbánhat...

A Messerschmittek oldalán
Vörös puma feszül.
A magyar légteret
Ők védik
Egyedül.

Mára
Történelem...
Készen a számla.
Hatvan amerikai négymotoros bánta,
Meg igen sok vadász.
Több, mint ahány Puma
Valaha repülőre ült...

A Messerschmittek oldalán
Vörös puma feszül.
A magyar légteret
Ők védik
Egyedül.

Hívójelük
Zongora,
Retek,
Meg Drótkefe...
Bomba hullt akkor,
Nem a falevél,
Aki él,
Remél,
És támadó bombázót nem kímél...

Heppes Aladár,
Szentgyörgyi Dezső,
Debrődy György,
Tóth Lajos,
Papp Tibor...
Szokták-e emlegetni őket
Valahol?

A Messerschmittek oldalán
Vörös puma feszül.
A magyar légteret
Ők védik
Egyedül.

Ifjú hadnagyok,
Szinte gyerekek...
De lelőttek több amerikait,
Mint a híres német Jagdstaffelek...

Több Mustang és Lighning zuhant a porba,
Mint amennyi magyar Messerschmitt orra
Pumát viselt...

A Messerschmittek oldalán
Vörös puma feszül.
A magyar légteret
Ők védik
Egyedül.

Aztán az oroszok...
Rettenetes vad vihar kavarog,
Hullnak az Il-ek,
Hullnak a Jak-ok,
Velük is megküzd a magyar Puma,
Amíg benzine,
Lőszere akad,
Amíg leszállni van hova
Nem adja fel...

Hatvanan estek el...
Mi lett a többivel?
Talán dicsőség, elismerés várta?
Vesztes háború vitéz katonája
Mit remélhet egy nyegle hatalomtól?

Nem kitüntetés jött...
Valami más:
Börtön,
Gyalázat, Meghurcoltatás...
Szólt a kuvik,
Sztálin morgott,
Ítélt a bolsevik...

Mert lelőttek háromszáz szovjet gépet,
Jött a "népi demokrata" ítélet...
A Pumákra a börtön kínja vár,
Tóth Lajos hadnagyra meg
A halál...

Egy éhező korszak gyomra korog,
Magyarul tudó nem-magyarok
Osztályharcoltak, mint az idióták,
A sáros utcákat tehenek rótták,
Az ablak alatt bőgött az ökör,
És nem sült le a képükről a bőr...

A Messerschmittek oldalán
Vörös puma feszül.
A magyar légteret
Ők védték
Egyedül...

Százegyedik vadászrepülő osztály...
A gépeiken vörös pumafej,
Maroknyi magyar vadászrepülő,
Ellenük mindig,
Mindig
Túlerő...

Ahol az Ég a Földdel összeér

Ahol az Ég a Földdel összeér,
Múlt és Jövő egymásba fér,
Ahol Isten teremt..
Ahol ifjul a vén Idő,
Ahol megújul az Erő,
Egymással táncol ott
Vakon
A káosz
És a Rend...

Ahol az Ég a Földdel összeér,
Múlt és Jövő egymásba fér,
Ott háborog a szél...
Tolong ezernyi vad vihar.
A sátán változást akar,
Gyilkol,
Rabol,
Ígér...

Ahol az Ég a Földdel összeér,
Múlt és Jövő egymásba fér,
Ott csillámlik a Fény;
Egymással kéz a kézben áll a
Hit és a
Remény.

Ahol az Ég a Földdel összeér,
Múlt és Jövő egymásba fér,
Minden csak villanás..
Hiába mindig kék az Ég,
Talán Isten se tudja még,
Hogy szelíd napok jönnek-e,
Vagy gonosz változás...

Ahol az Ég a Földdel összeér,
Múlt és Jövő egymásba fér,
Minden csak Pillanat...
Nekünk marad egy röpke Fény,
Az örök életű Remény,
S a Szabad Akarat...

Atlantisz árnyai

Valami van a mélyben eltemetve;
Valami szólna, figyelmeztetne
Sietve,
És úgy nyomják el az évezredek,
Mint kútba esett papírszeletet
A víztömeg;
Nem látszik,
Nem hallatszik,
Nincs nyoma;
De ne higgyük, hogy nem is volt soha.

Valami van a mélyben letagadva,
Valami, ami soha nem hazudna,
Ha szólni tudna.
És úgy pusztítja a gonosz idő,
Mint emlékeinket a temető,
Fogy az erő,
Nem látszik,
Nem hallatszik,
Nincs nyoma;
De ne higgyük, hogy nem is volt soha.

Valami van a múltban elhagyatva,
Ami talán még egyszer jövőt adna,
Ha szólhatna;
A buta bölcsesség tapossa el,
Olyan fáradt már, talán fel se kel,
Többé soha
Nem látszik,
Nem hallatszik,
Nincs nyoma;
De ne higgyük, hogy nem is volt soha.

Valami lent, örökre cserben hagyva,
A mélység vizeitől elborítva,
Elnémítva;
Valami önmagától elrabolva,
Valami, ami jövő volna,
Valami van a mélyben eltemetve,
Valami, aminek élni kéne,
Valami, aminek lenni kéne,
Ami, ha egyszer újra élne,
Reménnyel nézhetnénk az égre.

Valami van a múltban elhagyatva,
Valami, ami békét adna,
Ami talán példát mutatna,
Valami, ami újra hatna,
Valami, ami élni hagyna.

Árnyéka a lelkünkre vetül,
Könyörög: ne hagyjuk egyedül,
Azt mondja: ne akarjunk félni,
Azt mondja: merjünk tovább élni,
Merjük a jövő útját járni,
S akarjuk végre megtalálni.

Valami lent, eladva, cserben hagyva,
Életből, létből kitagadva,
Elítélve, sorsára hagyva,
Fekete gyásszal elborítva,
De mégis nászra várakozva,
Valami, hogyha felbukkanna,
Minden, mi talmi, leomolna,
S a lehetetlen szabad volna.

Valami el van feledtetve,
S az idő őrködik felette,
De míg a szabad akarat,
S hűség hűségnek megmarad,
Sohasem lesz elfeledve,
Ami régen vár ránk epedve,
Ott lenn a mélyben eltemetve.

Csillagok égi ösvényén

Csillagok égi ösvényén
Csatangol a Hajdan,
Messze jár, bár megígérte:
Segít majd a bajban.

Némelyik vén stációnál
Szellemvarjú károg,
Időközben kihunytak a
Régi állomások.

Csillagok vén országútja
Apró pontba férne,
Még sokáig világít a
Kihűlt Napok fénye.

Csillagok égi ösvényén
Vén bolyongó Lelkek;
Nyugtalanok, a Kérdésre
Sohasem feleltek.

Doktrínákat tákolgattak
Létmegértés végett,
De sohasem ismerték a
Kezdetet, s a Véget

Akad, amelyik holtan is
Tömegeket rángat,
Gereblyézi szorgalmasan
A szupernovákat.

Csillagok égi ösvényén
Elrendelés béget,
Senki sem tévedett annyit,
Amennyit a végzet.

Mindig elszontyolodva néz
A fátum az Égre,
Nem más ő, mint a Teremtés
Profán tükörképe.

Aki búcsúcédulákat
Kínált örök áron,
Sohasem látott messzebb az
Anyagi világon.

Csillagok égi ösvényén
Nincs útjelző pózna,
Ráförmed az Idő arra,
Aki begubózna.

Együtt van itt a valóság
Színe és visszája,
Meg az összes lehetséges
Alternatívája.

Minden Öröklét ciklikus;
Isten sose téved -
Tanú erre a Teremtés,
Meg a húrelmélet.

Csillagok égi ösvényén
Minden Álom tiszta;
Nem térhet változatlanul
Soha semmi vissza.

Csillagok égi ösvényén
Nem létezik fétis;
Csillagok égi ösvényén
Elmegyek majd én is.

Exobolygó

Talán egy Föld?
Vagy szikla-magány
A fénnyé vált múlt sivár óceánján?
Ki mondja meg?

Van-e ott élet,
Van-e némaság,
Szemekben sugárzóan tiszta fény,
S van-e
Remény?

Van-e barátság?
Van-e türelem?
Örömmel izzó biztató mosoly,
S a Lét
Komoly?

Van-e szenvedély?
Van-e szerelem?
Van-e ájult éj a gyönyör-hegyen,
Van-e áldás
Az
Életen?

Van-e bimbózás?
Van-e ragyogás?
Van-e költészet; zengő látomás,
S van-e
Feloldozás?

Hajdani úttörő korom

Hajdani úttörő korom
Kacsingat rám a Múlt-soron.

Mutatja a rég nem látott
Fekete-fehér világot.

Új volt, ami mára kopott,
Az Idő is másképp fogyott.

Hajdani úttörő korom
Időnként utánam oson.

Megnézi, hogy merre vagyok,
Álmaimba belecsacsog.

Nosztalgiaként rám ragad,
Néha-néha tanácsot ad.

Hajdani úttörő korom
Emlékébe kapaszkodom.

Isten is más nyomba hágott;
Másképp láttuk a világot

A kis piros nyakkendőben,
Boldog gyermeki erőben...

Hajdani úttörő korom
Emlékében botladozom.

Az ártatlan gyermekszemek
Előtt ezer kérdés lebeg.

A suliban másképp mondják...
Hányféle is az igazság?

Hajdani úttörő korom
Tanulságait hordozom.

Az Idő jövőbe nyúlik,
Minden világkép elmúlik.

Belepi fekete korom
Hajdani úttörő korom.

Isten hangja

Csak itt szól - legbelül.
Nem ócsárol,
Nem szónokol,
Nem gúnyol,
Nem hevül...
Felesleges vitákba nem merül.
Tud várni,
Mert a végén
Mindig Ő marad
Felül...

Isten hangja nem a pusztába szól,
Ő most is velünk érez
Valahol...

Kint kocsmazaj,
Tömegzsivaj,
Meg harsány, ordenáré média...
Itt legbelül meg
Isten szelíd
Egyszerű szava...

Csak itt szól - legbelül.
Egy szót sem mond soha véletlenül,
S ha testünk
Lelkünk
Gondoktól feszül,
Sosem hagy minket
Őrizetlenül.

Profán kapzsiság univerzumában
Halott pénz idomítaná az embert,
A törvény az erkölcsön vigyorog,
Halandzsáznak a papírkánonok,
Mindennek legfőbb mértéke a látszat,
Protokoll-díszlet a hamis alázat,
És a tudomány - a pökhendi szolga -
A felelősség elől menekül...
Isten ott marad
Bennünk...
Legbelül...

Csak itt szól - legbelül.
Nem ócsárol,
Nem szónokol,
Nem gúnyol,
Nem hevül...
Felesleges vitákba nem merül.
Tud várni,
Mert a végén
Mindig Ő marad
Felül...

Nem szoktam feladni

Nem szoktam feladni,
Én ilyen vagyok,
Akármilyen gyilkos, sivár
Felhő gomolyog.

Ugocsa bizony non,
Eb ura fakó;
Tovább élek akkor is, ha
Halni volna jó.

Véges minden harsány,
Silány széria,
Kotkodácsoljon az ördög,
Vagy a média.

Erőlködjön hitvány,
Lomha túlerő,
Élten túl vagy élten innen
Isten a nyerő.

Nem szoktam feladni,
Én ilyen vagyok;
Legfeljebb egyszer a végén
Beleszakadok.

Harsány hazugságnak
Csattog a foga,
Égig bűzlik álszent boncok
Rossz hónaljszaga.

Nagyszájú bohócok,
Eb ura fakó,
Túldíszített ál-igazság
Olcsón eladó.

Hasztalan a holdfény,
Meg a Nap heve;
Szintetikus becsületnek
Hosszú a leve.

Fel kellene adni,
Susognak a fák,
Jobb a nemlét óceánja,
Mint ez a világ…

Ésszerűbb feladni,
Mégse tehetem,
Amíg élek, a túlerőt
Addig hergelem.

NEM!

Míg van mit félteni,
Míg van mit védeni,
Amíg egy csöppnyi kis remény terem,
Hát: NEM!

Míg van elég erő,
Amíg lehet Jövő,
Amíg akad még cél és értelem;
Hát: NEM!

NEM,
NEM,
Nem és nem
Nem adjuk el magunkat
Sohasem.

Bugyirózsaszín szólamokat
Fuvoláz a nemhit,
Hogy csak ennyit,
Csak ennyit,
De ha ott állnánk hódolatra készen,
Majd kiderülne:
Semmiért
Egészen...

NEM,
NEM
Nem és NEM.
Amíg egy csöppnyi kis remény terem,
Hát: NEM!

Régi Nyarak Balatonja

Régi Nyarak Balatonja;
Álmok otthona.
Szent múltvarázs -
A jelenben nem vágyom oda.

Szülőföldem. Szép Balaton -
Múlt derűs egén;
Ott nőttem fel. Gyermekkorom
Ott töltöttem én.

Múlt ködébe süllyedt Boglár,
A Szülőhazám,
Ott nyugszik a gyermekkorom,
Apám és Anyám.

Régi Nyarak Balatonja,
Régi kék egek,
Szebbnek látta a világot
Akkor a gyerek...

Régi Nyarak Balatonja
Rég eltűnt soha,
Csak bennem él. Elfeledni
Nem fogom soha.

Sátán, a vén aktakukac

Sátán, a vén aktakukac
Bús iroda-töltelék,
Istennek jut a Szerelem,
Ördögnek a kartoték.

A körmönfont bürokrata
Folyvást packázik velünk,
Kiszorít az életünkből,
Hogyha rosszul ügyelünk.

Nem marad majd az életben
Se szépség, se ráció,
Egyéb sem lesz a világon,
Csak dokumentáció.

Sátán, a vén aktakukac
Rendet tenne ízibe’,
Űrlapok sodornák el a
Világot a semmibe.

Bürokratikus világban
Nyakig ér a lelki sár,
Minden létet mélybe húz az
Adminisztratív mocsár.

Sátán, a vén aktakukac
Reméli, hogy célba ér,
Ha egyszer az olcsó látszat
A valónál többet ér.

Sántán, a vén aktakukac
Papírt kérődzik nekünk;
De elsárgul aktáival,
Ha éljük az életünk.

További oldalaink

ALKO-SOFT Nonprofit Bt.

ALKO-SOFT Nonprofit Bt. - segédeszközök, IT szolgáltatások

Weboldal: alkosoft.hu

eRikkancs, A digitális újságos

eRikkancs, A digitális újságos

Weboldal: erikkancs.hu

Digitális Tartalom Látássérülteknek

Digitális Tartalom Látássérülteknek

Weboldal: dital.hu

Made by FortuNet