Szülőföldem
Leírás
Tamási az utolsó békeévben Kolozsvárról hazalátogat szülőfalujába fölkeresni édesanyját, testvéreit, övéinek körét. Utazásának és otthoni élményeinek aprólékos, már-már szociografikus pontosságú, ugyanakkor anekdotikus hangolású leírásába beleszövi azt a sajátos - olykor mitikus elemekkel, máskor népmesei és balladai színekkel árnyalt - sajátos tónusú elbeszélő modort, amely valamennyi művének sajátja. Már útja első megállóján, Segesvárott a vonat érkezését váró időben éri egy megdöbbentő tapasztalat: a magyar szabadságharc gyászos emléke ellenére dicső székhelyén a húsz esztendei román fennhatóság után titkolni valóvá lett a magyar nyelv. Ettől a tapasztalattól indítva, ám európai gondolkodóhoz méltó higgadtsággal arra is figyel, hogyan s miképp szorul háttérbe, minősített kisebbsége a magyarság a saját szülőföldjén.
A szociográfiai és szépprózai eszközök egymásra épüléséből született vallomása látszólag szűkebb környezetéről szól, valójában azonban koncentrikus körök módján szélesül az ábrázolás a közvetlen tapasztalatok leírásán túl az író reflexióiban, gondolatfutamaiban, néha frappáns megjegyzéseiben. A Tamási család 1938-as jelenében a székelység sorsának jelképét adja, miközben a leírt jelenetek, helyzetek, a kedves vagy riasztó tapasztalatok mögött ott van az éber figyelem amely azokat az erővonalakat kutatja, amely az erdélyi népek összetartozását, szükségszerű békés egymás mellett élését sejtetik egy boldogabbnak remélt jövőben.
Műfajok: Novella
Címkék:
Vásárlás
Amennyiben ekönyvet, hangoskönyvet vagy zenét vásárolsz, és fizikai adathordozón (pendrive-on) kéred, jelöljd be a kosár oldalon a Pendrive-on kérem a könyvet jelölőnégyzetet. 1 adathordozóra több letölthető hangos, ekönyv vagy zene is megvásárolható.
Az online olvasható vagy hallgatható termékek megvásárlásához kérlek, jelentkezz be!
nyomtatott
Készletről rendelhető: 3
Egyéb adatok
Megjelenés
Készletinformáció
Kiadó
ISBN
Oldalszám, hossz
Nyomtatott könyv: 145A termék a kosárba került
Szülőföldem - részlet
XSzülőföldem - részlet
XMobiltelefonokon csak az első oldal jelenik meg. Ha szeretnél több oldalt is elolvasni, kérlek töltsd le a PDF-et ide kattintva: PDF letöltése
A magyar könyvek elkötelezett kiadója