Az utolsó öt perc

„Infarktusom volt. De visszatérhettem…  
Az ágyhoz kötöttség napjaiban munkámba, kutatásaimba temetkeztem. Különös lehetőségként rehabilitációm helye Mosdóson a Pallavicini család egykori birtokán működő szanatórium lett. Épp az a hely, mely kéziratom helyszínéül is szolgált, így megkezdett munkámat ott folytathattam, ahol történetem egykor játszódott.
Már az első pillanattól furcsa ismerősség vett körül: a falak, a folyosók mintha a múlt és jelen határán táncoltak volna. Talán gyerekkori ottlétem emlékei sejlettek fel, talán valami egészen más… 
Az eredeti célom az volt, hogy a kéziratom részleteit pontosítsam, de a kutatás során belecsöppentem Edina grófnő és férje botrányos múltjába. Elrejtett levelek, apró nyomok és titkos jegyzetek kerültek elő, miközben a kastély élő-holt árnyai néha összemosták bennem a valóságot a látomásokkal. A múlt sötét titkai és a családi botrány apránként életre keltek a szemeim előtt, de a történet nem ért véget a papírlapokon. Mintha a múlt árnyai halk párbeszédet folytattak volna velem, és ahogy az idő egyre fogyott, úgy vált világossá: 
Néha öt perc is elég, hogy egy élet története végzetes fordulatot vegyen...”