Szerep/játék

„A kapu tárva-nyitva volt, mint ahogy annak idején is. Talán egy kis nosztalgiából megálltam volna, és körbekémleltem volna a területet, változott-e a vén diófa vagy a szomorúfűz, mennyire kopott le a tornácon a festék, és anyám kedvenc hintaszéke kint áll-e még, de most mégis a szégyen csak egy pillantást engedett vetni környezetemre, és már iszkoltam is befelé. Felérve a verandára aztán ismerős szorítást éreztem a mellkasomban: itt vagyok, megérkeztem. Hazaértem… Jól döntöttem, vagy forduljak vissza? Hátha nem látott senki? Folytassam, amit elkezdtem? De nem, nem lehet, innen kell újrakezdenem, ha létezik ilyen; ezzel a gondolattal zártam magamra a súlyos bejárati ajtót. Szinte semmit sem változott.”

A Donovan birtokon felnőni nem éppen egy leányálom. 
Habár Jade minden pillanatát élvezi a kétkezi munkának, a koránkelésen kívül, dédelgetett álma mégis, hogy színésznő lesz belőle…
Ezért alig válik nagykorúvá, amikor egy éjjelen elszökik a birtokról és vissza sem néz, tíz viszontagságos éven keresztül. 
Túl nagy árat fizetett ezért a tettéért…
A szívét hátrahagyva végül odament, ahol az egész elkezdődött: haza…
De a múlt árnyai nem engedik ilyen könnyen, ezúttal nem…
Vajon hol találja meg a boldogságot? A birtokon vagy a színpadon? Megtalálja-e egyáltalán?