Egy hadifogoly kalandjai

...ezekből lopott ki konzerveket. Ezeket egy kézben fogva rárázta a vattakabát ujját, és így sétált el a fegyveres őrök előtt. Ezt többször is megismételte. Ezek az őrök a rakományokra vigyáztak, és nem is törődtek velünk. Felőlük akár meg is szökhettünk volna.
Délután, bevonulva a munkáról a lágerkapuban megmotoztak minket, és bár nálunk nem volt semmi, más brigádoknál azért találtak lopott holmit. Elvették ugyan, amit találtak, de nem csináltak nagy ügyet belőle.
Ebédet ugyan nem kaptunk, de az esti leves után mától kezdve a brigád egyben kapta meg a kenyeret és az egyéb ellátmányt. Ez komoly gondot okozott, mert vágóeszközünk nem volt. Ezért először összetörtük a kenyeret és, kupacokba rakva, kisorsoltuk. Ez a módszer nem tartott soká, mert egyrészt csináltunk fűrészlapból késeket, másrészt komoly kis mérlegeket gyártottunk, amelyekkel szét tudtuk mérni a kenyereket. Igaz, hogy ez újabb problémát jelentett. Rájöttünk arra, hogy a kenyér sarka szárazabb, és ezért nagyobb, ráadásul keményebb és így tovább lehet rágni. Azt találtuk ki tehát, hogy minden nap más osztja el a kenyeret, és más kezdi el elvenni a maga részét.
Kiderült az is, hogy azért kapjuk brigádonként a kenyeret, mert a csoport teljesítménye után még pótadag is jár. A 100 %–ra 60 dekát, azaz 600 grammot kaptunk. Ezen felül kaptuk a prémiumot, ami akár a duplája is lehetett, de ezért nagyon meg kellett dolgoznunk. Később tudtuk meg, hogy a polgári lakosság csak 10–15 deka kenyeret kapott a jegyére. Nem tudom, hogy ők hogy tudtak kijönni ebből a fejadagból, hiszen mi így is midig éhesek voltunk....